EMLÉKEZÉS az első Ausztriai utazásunkra – 1996

Lebutított Facebook Kép-Album változat itt nézhető meg!

Előzmények (kiváltó ok): Az történt, hogy szükségessé vált 700 km megtétele. A 12 éves autómmal 440.000 km megtétele maradandó nyomokat hagyott az autó motorjában, az okosok azt állították, hogy hengerfejes lett. Szerintem nem, “csupán” elvízkövesedett és valahol a motorblokkban útszűkület keletkezett, ezért a vízhűtő rendszerben megnövekedett a belső nyomás, ami ellen a rendszer úgy védekezett, hogy kinyomta a víz egy részét a kiegyenlítő tartályba, ezen okból viszont felforrt a hűtővíz a motorban 120 fokig, a normális 84-88 fok helyett, így aztán utazásra alkalmatlanná vált.

Megoldás lehetett volna:

• Új autó vásárlása, ez már reménytelen;
• A 440 e km miatt a régi autó eladhatatlan, így autó csere nem jöhetett szóba, különben is a meglévő már családtaggá vált, nem is válnék meg tőle szívesen, annyira hozzánk nőtt)
• Új motor beépítése, erre nem volt (nem is lesz, ha csak nem nyerek a Lottón);
• Teljes motor felújítás, becsült bekerülési költség 650 e Ft. + munkadíj, szóval ez is járhatatlan út lett volna;
• Tehát, keresni kellett (Fiam feladata volt, talált is néhány hét alatt), egy bontót, ahol egy karambolos autóból ki lehet venni a motort és nem sok km-t hajtottak bele (amit még el is lehet hinni).

Az utolsó megoldást választottam, lett egy csere motor, amiben állítólag (eladó szerint) 80.000 km volt a motorban, ezt kiszerelték és elhozatalra került az átszerelést végző autószerelő műhelybe (Nyáregyháza). A motor lecsupaszítva minden külső szereléktől került megvételre, a kartel teknő is repedt volt, azaz minden külső szerelékkel el kellett látni. Az én régi autóm, rendszeres szervizelésének köszönhetően, sok minden majdnem új állapotban volt, így ezeket a régi motorról leszerelve, új tömítésekkel ellátva átszerelésre kerültek a csere motorra:

• Olajteknő (kartel);
• vízszivattyú;
• Klíma kompresszor;
• Kipufogó csonk, lamda érzékelőkkel;
• teljes gyújtás rendszer az injektorok kivételével;
• az összes számítógépes érzékelő.

A kuplung, a hűtő 1 éve volt cserélve, így azok maradtak.

A motor cseréje sikeresen megtörtént, a csere motor bejáratását (alkatrészek egybeszoktatását nem Budapest szörnyű közlekedési körülményeiben szerettem volna elvégezni, így jött az ötlet, járjuk be azt az utat, amit első Ausztria-i utazásunk alkalmából tettünk meg. Határátlépés Kópházánál (Sopronkeresztúr, Deutschkreutz) történt (mint először), a végcél Payerbach és egy nagy kanyarral a Swarza folyó völgyén keresztűl és hazafelé Wienerneustadt (Bécsújhely) – Eisenstadt (Kismarton) – Fertőtó – Hegyeshalom volt az eredeti terv. Majd látható lesz az úti-beszámolóban egy kicsit eltértem, a hazafelé vezető útban, de odafelé Gloggnitz – Payebach az eredeti útvonalon utaztunk. Ez a teljes utazás 700 km körüli, amit 1 nap alatt meg lehet tenni, még 75 évesen is, ha nem tervezünk bele a normál pihenős megállásokon kívül más nézegetéseket.

Kérdezheti a kíváncsi olvasó, mi volt az első Ausztriába induló utazásban a különleges, hogy így kell rá emlékezni?

Ide most jön egy cseppnyi történelmi (visszaemlékezés) magyarázat, lerántom a leplet a múltról, így most már családom is megtudja, hogy miért volt sok minden úgy, ahogy volt, márpedig bizony voltak furcsaságok. A családból (Én és Feleségem, gyermekeim), nyugati országba először 1992. január 1. után utazhattunk, ekkor bizony párommal már 48 évesek voltunk, az ok: 1991.12.31-ig a Belügyminisztérium hivatásos állományában teljesítettem szolgálatot, ekkor jött el az ideje annak, hogy saját kérésemre kértem, nyugállományba helyezésem (48 évesen), ekkor szűntek meg azok az okok, amik nem tették lehetővé, hogy nyugati országokba utazhassunk, ekkor lett világ-útlevelünk is. A nyugdíjazás viszont csak a lehetőséget nyitotta ki, de az akkori (50%-os) nyugdíj nem tette lehetővé az utazgatást, vállalkozó lettem és 1996-tól  Drescher Magyarországi Direkt Mailing és Informatikai Kft.-nél találtam meg azt a lehetőséget (még ma is!), ami megteremtette az utazások lehetőségét és habzsolhattuk a nyugati világot.

Az eredeti szakmám vas-, és acélszerkezeti technikus volt, de 1965-ben szakmát váltottam és az informatikát választottam, na persze akkor még lyukkártya-vállszalaggal bíbelődtünk, ekkor tájt hozták létre a Belügyminisztériumban a “Gépi Adatfeldolgozás”-t (itt olvashattok erről az időszakról, 2007-ben hozták nyilvánosságra), ahonnan 1991-ben saját kérésemre távoztam. Mi volt a dolgom? Kezdetben gépkezelő, majd tanulás után programozó, végül Rendszer üzemeltető és Rendszer karbantartóként fejeztem be. Volt némi közöm a TITÁN terv és az EGPR megvalósulásához, és a pályafutásom az “első 4 kérdéses Népszavazás számlálását” követően ért véget. Ennyit a múltról, egy olyan ismerősöm van még életben, akivel 1965-ben együtt kezdtük a Határőrségi kiképzésen és együtt vettünk részt a TITÁN terv megvalósításában (aki kíváncsi, itt olvashat róla, 2017-ben hozták nyilvánosságra, szűnt meg a titkosítása!), a többieket sajnos már elvesztettük. Ha valaki többet szeretne olvasni ebből a korból, akkor a Google-t javaslom, ma már sok minden nyilvánosságra került, a titkosításokat törölték (részben vagy egészben), a szigorú szabályokból csupán egyet említek, 1965-ben amikor megnősültem, ezt csak előzetes belügyminiszteri engedéllyel tehettem.

A történethez tartozik még, hogy Ausztria megismerését Payerbach-ban kezdtük, több éven keresztül visszajártunk egy “Tirolerhof Panzio”-ba, ami Payerbach feletti hegygerincen volt, szemben a RAX és a Schneberg hegységre való csodás kilátással. A Panzió volt a szálláshelyünk és bejártuk az egész környéket. Ezeket az utazásokat még a legelső autómmal, ami egy Lada 1200 volt, jártuk be. Ennek a területnek a bejárása akkor maradt félbe, amikor az egyik utunk során a Lada levegőszűrőjén keresztül okádta ki az olajat, utólag kiderült, hogy a kartell-gáz visszavezető az olajsártól eldugult. Ugyanekkor kaptam kint egy defektet és amikor a kereket ki szerettem volna cserélni, a kézi emelő az emelés helyett átszakította az autó küszöbét, mert annyira el volt már rohadva, ekkor volt az autó 27 éves (túl volt kétszeri teljes lakatos felújításon, és a motorja pedig a harmadik teljes generálon, túlméretés henger felfúrassál együtt). Amikor megvettem 23.000 Ft volt az ára, a Hajdú-Bihar megyei Rendőr Főkapitányság levedlett megyei ügyeletes autója volt (volt benne 450 ezer kilométer) és én is tettem hozzá jócskán, na ekkor érett meg a cserére és váltottam akkor Suzuki márkára, amihez azóta is ragaszkodom (Swift sedan, WagonR+, Liana, SX4) ehhez a márkához. A Suzukival már távolabbra is elmerészkedtünk, egészen Ausztria végébe (Vorarlberg tartomány) ahonnan, Liechtenstein, Svájc, Németország, Olaszország is belefért).

Videók lejátszási listája itt  nyitható meg!

A fentiek talán érthetővé tették, hogy miért volt különleges az életünkben, amikor először léptük át a MAGYAR határt nyugati irányban, világútlevéllel, szabadon (határ-ellenőrzéssel)!

A mostani “EMLÉK UTAZÁS” – utazási beszámoló az Osztrák határtól (Kópháza – kilépés), a Magyar határig (Sopron – belépés) fog tartani, képekkel és úti-videókkal színesítve, beleszőve az emlékeket is.

1.rész – Kópházától, (Vámosderecske) Draßmarkt-ig

Kópházánál léptük át a magyar-osztrák határt, “zöld tárcsát” mutatott az osztrák határőr, így megállás nélkül áthajthattunk (Sopronkeresztúr) Deutschkreutz irányába. Mivel nem volt nálam Euró (odaát ez a hivatalos pénznem (idehaza, húzzák, nyúzzák, így marad a kemény magyar forint!), az útba eső településeken bankautomatát kerestem, hogy ne legyünk pénz nélkül odaát. Az első sikertelen kísérlet volt, mert vasárnap lévén zárva volt a bank fiók, de a harmadik településen egy üzlet oldalában volt egy EUROMAT automata, ahol váltottam Eurót, aztán ahogy elhagytuk a települést, a jobb oldalon észleltük, hogy mellettünk haladó vasúti síneken valami furcsa járművel (2 db.) közlekednek, erre a célra kifejlesztett, csoportos kiránduló hajtányokkal:

Meg is álltam az út szélén, hogy ezen járgányokat lefényképezhessem. A rajta utazók nagyon örültek a fényképezésnek, barátságosan integettek és kurjantgattak, aztán nem sokára a vasúti sín keresztezte az utunkat, egészen közel voltak a hajtányok, így megálltam, hogy megcsodáljuk az úton való áthaladásukat:

A síneken egy sorompó állta a hajtányok útját, egyikük leszállt és elment a sorompóig, ott volt egy oszlop, megnyomott egy gombot, visszaszaladt a hajtányhoz. A közúzi fényjelző bekapcsolt (fehér villogó), majd pirosra váltott, ekkor a síneken a sorompó felemelkedett és a hajtányok áthaladtak előttünk az úton, a síneken lévő sorompó vissza csukódott, majd előttünk a piros lámpa kialudt és így nekünk szabaddá vált az utunk.

Mindez a videón a 8:56 – 10:50 közötti eseménysoron is végignézhető. Ez egy különleges vasúti találkozási élmény volt számunkra, ilyet még nem láttunk utazásaink során.

Utunkat folytattuk, a következő nagyváros Aspang Mark volt, ami az A2 autópálya alatt való átutazásunk után volt nem nagy távolságra. Aspang Mark főterén tettünk egy kitérő kört és utaztunk tovább keresztül a hegyeken, Sankt Corona irányába. Útközben ráláttunk Schloss Krumbach várkastélyára, most nem volt időnk megállni, hogy mennyire fejlesztették fel, amikor 1996 környékén jártunk erre felé, akkor kezdték el felújítani és konferencia turizmus volt a cél, a WEB oldalt elnézve, hotel, kávézó, Welness került bele.

Aspang Mark-on első utazásunk alkalmából (vagy néhány évvel később?) itt vásároltam az első dzsekimet (egy leértékelési akcióban még Schilling volt a fizetőeszköz), amit sok-sok évig tudtam viselni télen, jó anyagból, bélelve, nagy szolgálatot tett, 5-6 éve kellett kiselejtezni, egyszerűen elkopott.

Aspang-Markt-ot elhagyva Sankt Corona felé vettük az irányt, ami alapvetően téli síközpont, nyáron egy kétüléses felvonó és nyári vájus-szánkópálya is van, ennek parkolójába terveztem a következő megállást. Megérkezvén egy kihalt helyet láttunk, minden be volt zárva, a felvonó állomásán egyetlen autó sem, a parkolóban építési törmelék, lehet, hogy felújítás átépítés van? A felvonó állomás zárva, így a WC is zárva volt, a környezetben lévő összes vendégház, étterem zárva. A templom melletti parkolóban álltam meg, hogy körbenézhessünk, egy kis lábmozgatás és talán a templomba is bejutunk, igen az nyitva volt. A felvonónál egy tábla jelezte, hogy a vájus-szánkópályát áthelyezték az élményparkba, oda már nem mentem vissza, így sajnos a szánkózás most elmaradt, indultunk tovább Gloggnitz felé.

Gloggnitz szélén mentünk el, a városba most nem szándékoztam bemenni, az eredeti terv az volt, hogy megnézzük mi történt a TIROLERHOF Panzió-val, ahol évekig megszálltunk, ezért Schotzwien felé vettük az irányt, hogy keresztül autózzunk a Kreurberg hegy gerincén, ahol a panzió van (volt) és leérkezzünk Payerbach kisvárosba. A panzió zárva volt, a ház előtti fenyőfát kivágták, gondolom a ház takarásának megszüntetése érdekében. A panzió épülete üres volt, kihalt, idehaza utána néztem, már nem üzemel, csődbe ment a vállalkozás, az árverésen egy irgalmas rendi közösség vásárolta meg, de mint láthattuk, nem jutottam az épülettel még semmire sem.

Tirolerhof (volt) panzió – 2019.06.30.

Panzió épülete 2007-ben

Panzió épülete 2007-ben

Kilátás a Panzió teraszáról a szemben lévő Schneberg és RAX hegységre, középen a Schwarza völgyével

Leérve Payerbachba, megállapítottuk, hogy semmit nem változott, a kastélya, a 300 éves mamut fenyője a templomnál megvan. A Schwarza folyó partján lévő cukrászdánál most nem álltunk meg, mert a tervem szerint Reichenau városi parkjánál állunk meg.

A parkban áll egy csodás zenepavilon, ahol nyári idényben minden héten van nyilvános koncert:

A terv szerint meg is álltunk Reichenauban, megnéztük a szépen ápolt parkot, a dísztó partján a vendéglőben ittunk 1-1 kávét (én jegeset, párom fagyit), majd tovább indultunk a Schwarza völgye felé, hogy keresztül autózzunk a völgy kacskaringós útján északi irányban a völgy felső végéig. A völgyben a folyó partnál megállni szinte lehetetlen volt, mivel, minden talpalatnyi hely, ahol egy autó még elfért volna, foglalt volt, a Schwarza tele volt kirándulókkal, mármint a víz parton napoztak, áztatták lábaikat a jéghideg vízben.

Felérve a völgy északi végéhez, rátérve a 21.sz. főútra, WienerNeustadt (Bécsújhely) felé fordultunk, majd a már sokszor végigjárt útvonalon hazafelé autóztunk, most Sopronnál tértünk haza Magyarországra.

Kellemes nap volt, felidézett élmények, szép környezetben, kiváló minőségű utakon, rendesen melegben (autóban a klíma jó szolgálatot tett!) 35 fokban, autóztunk 700 km-t, a csere motor bejártava, mehetek vele olajcserére.