Már korábban is kaptam “érdekes” észrevételt, megjegyzést, hozzászólást, a legutóbbi, amit a YouTube csatornámra kaptam, késztetett arra, hogy bemutassam tevékenységemet, felkészülési folyamatomat, ahhoz, hogy egy eddig még nem látott helyet felkeressek.
Szóval, szögezzük le az elején, egy helyben lakó sok mindent tud a környezetéről, információt is könnyen szerez be. Na, de egy távol lakó honnan szerezheti be a pontos információit?
Egy másik esetet mesélek el. Szigetváron jártunk, azzal a céllal, hogy megnézzük a felújított Zrínyi várat. A látogatás során az autó fedélzeti biztonsági kamerája rögzítette az utat, ebből összeállítottam egy “úti-videó”-t és feltettem az FB-re. Az első hozzászólás, határozott volt: “hogy lehet valaki ekkora balfácán (ezt nekem üzenték), hiszen ott a vár, messziről is jól látható, rendesen ki van táblázva, miért nem kérdezősködtem, stb”. Aztán szép lassan kiderült (több száz hozzászólás!!!), hogy talán egy idegennek, aki több száz kilométerről érkezik a városba, nem is olyan egyszerű megtalálnia, amit keres. Kiderült, hogy az útbaigazító táblák (amikre hivatkoztak), le vannak festékkel fújva, az oszlop még meg van, de a tábla már nincs ott, sőt, oszlopostól eltűnt. A helyiek védelmében a városközpont térkövezésre került, autós forgalmat kitiltották, így aztán a várat autóval meg sem lehet közelíteni, stb. A legfontosabban pedig nem tudhatta az ismeretlen vélemény alkotó, hogy a lehető legközelebb szerettünk volna a várhoz jutni, mivel feleségem mozgásában korlátozott, így a gyaloglás, nem tartozik a kedvenc időtöltésünkhöz, de. honnan is tudhatta volna, de határozott véleménye az azonnal volt!
Mi ebből a tanulság? Ne sértegessünk másokat, ha nem ismerünk minden körülményt, ne alkossunk elhamarkodottan véleményt másokról, egy helyben lakónak mindig könnyebb, stb.
Létrehoztam egy saját adatbázist, ennek kezelésére fejlesztettem egy programot (mai nyelven Applikációt), így néz ki a karbantartó képernyő tartalma:
Az adatbázis végére lapoztam, azaz látható, hogy 3225 bejegyzést tartalmaz, ennyi látnivalót tartok számon. Ezt az adatbázis tartalmat használom fel a saját WEB lapomon, továbbá ezt használom fel az FB oldalaimon (nyilvános és csoportban) is, valamint még a Google térképen is (térképes-navigáció és saját-térkép), mindezek nem csak saját céljaimat szolgálják, de segítenek másoknak is, hogy megtaláljanak egy számukra is érdekes helyet, sőt, oda is találjanak és lehetőleg használható és friss információkkal szolgáljak.
A Google térkép szolgáltatásnál saját fiókom van, az információk beviteléhez, a “Helyi idegenvezető” kategóriában elértem a 9-es szintet (max 10.).
A saját adatbázisomat 2006-ban hoztam létre, kezdetekben csupán magyarországi kastélyok és kúriák szerepeltek benne, aztán az idő múlásával bekerült minden, amibe “belebotlottunk”, és az utazásaink során bekerültek a környező országok látogatási helyei is, a legtöbb Ausztriából.
Kezdetben csupán kastélyokra és kúriákra koncentráltam, véleményem szerint idehaza az egyik legnagyobb tudásbázis a kastélyokról/kúriákról, persze még számtalan olyan hely van, ahova személyesen nem jutottunk el, sőt még olyan helyek is vannak, amik nem is szerepelnek az adatbázisomban, de igyekszem a tudásbázist folyamatosan bővíteni, és ami a legfontosabb, lehetőleg friss információkkal ellátni. Sajnos Magyarországon ez nem egyszerű feladat, mivel nagyon sok helynek nincs (nem tartják fontosnak) saját Internetes elérhetősége (WEB lap, e-mail), így bizony nehéz. A másik nagy hiba, hogy rengeteg olyan WEB lap van, ami csak azt tartja fontosnak, hogy bárhonnan származó, (ellenőrizetlen) információt másoljon, de ezek karbantartásáról, friss érvényes információkkal való frissítéséről már nem gondoskodnak, így bizony, ha valaki nem elég körültekintő, csapdába futhat, odautazik valahová (akár több száz km), és tapasztalja, hogy átverték, ott (már) nincs is semmi, mert, vagy nem is volt, vagy már régen bezárt, vagy nem is látogatható, stb.
Amikor a látókörömbe kerül egy érdekesnek ígérkező hely, bekerül az adatbázisomba, mint meglátogatandó hely. A legtöbb újdonság régebben a Feleségemtől származott, Ő jár nyitott szemmel, olvas újságot, néz TV-t, és, ha egy érdekességet lát szól nekem. Ekkor elkezdek kutakodni az Interneten, a legnagyobb segítség a Google kereső, meg a Google térkép. Megkeresek mindent amit a helyről tudni lehet és érdemes, megkeresem, egyáltalán hol van helyileg, mik a GPS koordinátái, elérhetőségek, stb. Mára már a forrás átalakult és nagyon sok új dologhoz az FB (Facebook) bejegyzéseken keresztül jutok, bár ezeknél is sok munkába kerül, hogy megtaláljam a valódi eredetet, magát a helyet, stb., mert nagyon sok esetben a megosztók, közreadók, nem adnak pontos információt, hogy, hol és mit láthatunk, elérhetőségeket, pedig a legritkábban. Nem is értem ezt a hozzáállást, miért nem lehet jobb a tájékoztatás, miért merül ki sok esetben, egyetlen kép megosztásával, semmi információtartalommal, hogy hol és mit mutat a kép.
Amikor egy utazást tervezek, a saját adatbázisomból válogatok, ha belefér egy utazásba, akkor az útvonalon (kitéréssel), vagy a cél közelében több helyet is kinézek. Ennek két alapvető oka van: az idő kihasználása és, ha mégsem sikerülne egy végcél, akkor legyen tartalék, hogy az utazás ne legyen felesleges. Az utazásaink során évi néhánytól eltekintve, 1-1 napos utazásokat kedveljük, ezeket is saját szervezésben. Oka rendkívül egyszerű: a saját ágyunkban szeretünk aludni, nem szeretjük a rohanást, a kötöttséget, a tömeget, így csoportos utazások szóba sem jöhetnek, mindig saját autós utazásaink vannak. A néhány kivétel az, amikor külföldi útra megyünk (szomszédaink és Európa), ezek több naposan, de ezek sem lehetnek 5 napnál hosszabbak, mert hát a lakásban maradt virágok nem bírnák tovább a távollétünket, ezeket szeretni és ápolni kell! Na persze az anyagiak is korlátot jelentenek, így nem végtelenek a lehetőségek, persze ma már egy újabb korlát is bejött, a kor, ma már nem vállalkozom napi 7-800 km-nél hosszabb vezetésre, még tavaly belefért 1100 km is, ma már erre nem vállalkozom.
Mint már írtam, az elsődleges és legfontosabb forrásom a Google kereső, aztán, ha már megvan a hely, akkor következik a Google-térkép.
Először a Google-térképpel próbálkozom, a képen látható egy példa. Beírtam: Geresdlak, Baba. A Google, máris felkínálja, ha ismeri a helyet, ha ezt kiválasztom, akkor a térképet elgörgeti az adott helyre, és máris egy halom fontos információhoz juthatok. Ennél a példánál az információk például tőlem származnak, magát a helyet is én vittem fel a Google térképre is. Tehát, ha szerencsénk van, akkor ezt kapjuk információként (a műholdat szeretem használni, mert így majd jobban lehet tájékozódni a helyszínen is!):
A bal oldalon láthatjuk a hely információit, a jobb oldalon a térképen, pedig a hely elhelyezkedését a környezetében. Nézzük, milyen információkat ad a Google-térkép szolgáltatása a jobb oldali ablak részben:
Az összes helynél, amit már felkerestem ( a térképre való felvitelt már elvégeztem), a véleményem megtalálható, “osztályozással”, szöveggel, aminek a végére, felteszem a bemutató FB oldalam albumjának link-jét is, valamint képeket is teszek hozzá.
Mint a példa térképen látható, ezen a településen több minden érdekesség is van, ezek közül én vittem fel:
Tehát, ha így körbenézünk egy adott hely környezetében, máris találhatunk több mindent, amit érdemes megnézni, akár egyetlen utazással.
Abban az esetben, ha a fenti módszer nem hoz eredményt, még nincs a helyről információ a térképen, de nekem van, akkor felviszem az adott helyet (ha még nincs a térképen, ezt a Google ellenőrzi, és jóváhagyja, amiről értesítést küld, hogy már fent van) és hozzáviszem az általam ismert információkat.
A nehezebb eljárás akkor van, ha korábbról nincsen semmi információm egy helyről, akkor csak a Google kereső jön szóba:
Beírva a kereső mezőbe, mit keresek, jön a válasz és lehet keresgélni a rengeteg információ között, persze a legnehezebb feladat a szelektálás, mi használható, mi nem valódi, mi másolt, mi aktuális, stb. A fenti képen jól látható (remélem az lesz), hogy a képernyő jobb oldalán látható, pld. az általam már hozzáadott információ is.
Ha már eljutottam a kapcsolati információkhoz, akkor következhet, hogy megtudakolom, hol van a hely, látogatható-e, van-e nyitvatartás, kell-e előzetesen időpontot egyeztetni, van-e belépődíj, stb. Ezután kerül be egy adott hely az adatbázisomba, ekkor még saját képek nincsenek, ezért néhány képet letöltök az Internetről (szintén a Google keresőt használva, a “Képek” menüpontban), hogy legyen fogalmam róla, hogy ezen a helyen mit láthatunk.
Amikor pedig egy hely meglátogatására sor kerül, azt mindig a Google-térkép GPS koordinációi alapján keresem fel, mivel az OnLine térképet használom (Android-os okostelefon App), így a közlekedési helyzetről is kapok azonnal információt, persze csak olyanokról, amik eljutnak a Google adatbázisába. Például Szigetváron (amit a cikk elején hoztam példaként), nem tudtam használni a térkép App-ot, mivel a forgalmi rend a Google adatbázisban nem volt aktuális, így a centrum lezárása sem szerepelt benne, és ugyanígy az egyirányúsítások az utcákban sem, ez sok esetben nagyon nem jó, hiszen nagyon meg tudja keseríteni a látogatókat egy ismeretlen helyen!
A látogatások után frissítem az adatbázisomat, bekerülnek a friss, megszerzett információk, felkerülnek a képek, és elkészül az FB bemutató album is, felkerül az értékelésem a Google térképre, a képeimmel együtt.
Eljutottam a bemutatóm végére, mindenki eldöntheti, hogy mennyi munkával jár 1-1 bemutatott helyről való ismertető előállítása.