Télen a Balatonnál

Télen a Balatonnál, 2018. január 6. szombat

Ma reggel, amikor felkeltem, elkeserítő látvány fogadott, amikor az ablakon kinéztem, össze is csomagoltunk és irány a Balaton, az időjárás jelzése alapján a Dunántúl északi részén süt a nap, valóban így volt.

Első célunk Tihany volt, még Ősszel voltunk a Miska Pince Csárdában, most is itt szerettünk volna ebédelni, de zárva volt (WEB lapjukon semmi jelzés, hogy télen zárva!), újranyitás tavasszal.

Bementünk a centrumba, de telt házas parkolók, és alig nyitva tartó étterem, az éttermeknek saját parkolója nincs. Eredetileg úgy terveztem, hogy megnézzük az Apátságot (templom, kolostor-múzeum), de csak lent lehetett volna valahol parkolni, aztán egy halom lépcsőn felmászni, na ez ami már nem megy, ahol meg fel lehetett volna menni autóval, átmenő forgalom tilos (kivétel engedéllyel), meg figyelmeztetés videó-kamerával megfigyelt terült, így aztán ezzel nem próbálkoztam.

A sikertelen étterem keresést követően lehajtottam a komphoz, átkompoltunk a déli oldalra (Szántód), éppen, hogy megvettem a komp-jegyet, befutott a komp és máris indult vissza, így várakozás nélkül gyorsan áthajóztunk.

Gondoltuk a túloldalon a Kukorica csárda nyitva van, hát tévedtünk, ugyan úgy hirdetik magukat, hogy egész évben nyitva, de behajtva a parkolóba, tábla fogadott: “Zárva, nyitás február 1.“, Mivel már éhesek voltunk irány Balatonszárszó, a Taverna étterem, nem volt csalódás, a csülök, amit választottam, fantasztikus volt, látványban és ízben egyaránt. Akkora adag volt, hogy megebédeltem belőle, a maradékot hazahoztam, másnap délben újból volt ebéd és még következő nap reggelre is jutott belőle.

Ezt a csülköt érdemes megnézni körben is:

Balatonszárszót képekben bemutató FB albumjaim:

Balatonszárszón, sétáltunk egyet a Balaton parton, a strand melletti parkban, megcsodáltunk a hullámzó (viharos) Balatont, ma 16 fok volt, a természet megzavarodott, kinyíltak a százszorszépek a parkban.

A tóparti séta után hazafelé vettük az irányt. Mivel most nem siettünk sehová, így a Körös hegyi hídnál lehajtottam az M7 autópályáról, megcsodáltuk a viaduktot alulról is, készítettem néhány képet, videót, majd utunkat folytatva, hazáig meg sem álltunk. Budapest felé közeledve, ismét beborult, hazaérkeztünk a szmogos, tejfölös estébe.

Hazafelé még beugrottunk (beugrottam) a Pólus Centerbe (Budapest, XV.ker.), az Extreme Digital üzletébe, amit korábban rendeltem, megérkezett, és már nagy szükségem volt rá. Egy autós szivargyújtó elosztót és egy autós telefontartót rendeltem. Rögtön be is szereltem, végre megoldódott a telefon biztonságos töltése, a kihangosító USB csatlakozója nem adott le elég áramot, így a telefonom folyamatosan lemerült, most már ez a probléma megoldódott. Sőt a vásárolt telefontartó is szuper lett, kétféle módon volt rögzíthető, nekem az autó belső szellőztetőjének lamelláira erősítés vált be, szuper lett.

A mai nap tanulsága: bizony a Balaton környéke télen nem egy biztos kikapcsolódási célpont, szinte minden be van zárva.

Tovább a blogra »