AUSZTRIA – TARTALOMJEGYZÉK
Kalandozások Vorarlberg (A) szálláshelytől (CH, FL, D, I, A) Vorarlberg tartományban két szálláshelyet is kipróbáltunk, mindkettő elfogadható árfekvésű, minőségi szálláshely, mindkettőben csak reggeli kérhető, a többi étkezést útközben kell megoldani, de ez ezen a vidéken nem jelent problémát. Sokszor megfordultunk ezen a vidéken, így nagyok sok, szép, különleges helyre is eljutottunk, ezen utazásainkat foglalom (megpróbálom) össze ebben a bejegyzésben. |
|
Felderítő körutazás – Vorarlberg(A) – Merano(I) – Nauders(A) Amikor először merészkedtünk olyan messzire, mint az Ausztriában lévő Vorarlberg tartomány, nem volt minden utazásunk előre, teljes részletezettséggel megtervezve, jutott bőven a rögtönzésnek is. Most egy ilyen nagy körutazást mutatok be, a célja az volt, hogy lássunk olyan érdekes, különleges, szép helyeket, ahova, majd egy másik alkalommal érdemes lenne visszatérni, sőt lehet, hogy másik szálláshelyet is kell majd hozzá keresni. Ennek az utazásnak eredményeként valóban láttunk sok mindent, ahova később, más alkalommal vissza is tértünk és részletesebben meg is ismertük. Ez a körutazás 400 km, és csupán az utazási idő 7 óra volt. |
|
Kaunertal – Gletschersraße (télen), Tirol, Ausztria 1961-1965 között épült meg a Wasserkraftwerke, csapadékvíz-erőmű a Kaunertálban. A víztároló 6 km hosszú, 138 millió köbméter vizet tárol, 600 méter hosszú gátja 300 méter magas. |
|
Montafontal – Vorarlberg tartomány, Ausztria
|
|
A Pitz-panoramabahn a Pitztaler gleccsernél Ausztria legmagasabb drótkötélpályája. A felvonó egészen 3.440 méter magasba viszi a téli örömök kedvelőit. A Pitztaler gleccser az élsportolók kedvelt gyakorló vidéke. Itt tréningezik számos éllovas ország nemzeti válogatottja.
|
|
Az Ötztal völgy elején egy nagy méretű vízesést is megtekinthettük, ha nem ijedünk meg egy sétával érhető el, emelkedővel, elvileg babakocsival is megközelíthető. A festői séta, a Stuiben vízesés a Bischoffsplatz parkolótól, körülbelül 0,5-1 óra közötti időt vesz igénybe. Autónkat lent a völgyben parkolóban hagyva, jól kiépített gyalogos úton közelíthető meg a vízesés (Stuibenfall) Umhausen településtől, amely Tirol legnagyobb vízesése. A bővizű Horlachbach folyó 159 métert zuhan félelmetes dübörgéssel, ez Tirol tartomány legnagyobb vízesése. A vízesés lentről is látható, de fent amikor a jéghideg permet az arcunkba csak, sokkal nagyobb élményt ad.
|
|
Tirol egyik legközkedveltebb síközpontja, számtalan szórakozási és kikapcsolódási lehetőséggel. Esti sízés kivilágított pályán. Kivilágított szánkópálya.
A gleccserig autóval lehet feljutni, fizetős úton, egészen a fenti nagy méretű parkolóig, innen felvonok indulnak.
A parkoló mellett étterem, ajándékbolt áll a vendégek rendelkezésre.
|
|
A Lüner See-hez Bludenz határában lévő Bürs községből induló völgyön átautózva jutunk el. A völgy végében autó parkoló és egy kabinos felvonó völgyi állomása található. A felvonó hegyi állomása a Lüner See völgyzáró gátja mellett van. A hegyi állomásnál vendéglőben lehet étkezni, innen egy jól kiépített sétaúton (kicsit túlzás, helyenként meredek) körbe lehet sétálni a tavat. A tó és környéke szép látványt nyújt, jó levegőn kb. 2 órás sétát tehetünk. A tó túloldalánál van egy kis menedékház, ahol enni és inni kaphatunk.
|
|
Az hágó egy átjáró, Ausztriát köti össze Olaszországgal, maximális magassága 2509 méter, és mintegy 29 km hosszú, az út használatért fizetni kell. Az ausztriai oldal az Ötztal völgy végéből indul és az olaszországi Passeiertal-nál (St. Leonhard in Passeier) ér véget, a Stubai-Alpokon nyit átjárási lehetőséget. Csak nyári időszakban járható, érdemes figyelni az árakat, mert pld. egy oda/vissz út (2015-ben) 18€, míg egy út 14€ volt, 1 személyautóra.
Először 2004-ben jártunk ezen a hágón, különös élmény volt, ahogy átléptük az osztrák-olasz határt (akkor még volt), megváltozott a környezet, az út minősége, az út széléről eltűntek a korlátok, de az útvonal az csodás volt, akkor először Vorarlbergben volt a szállásunk, és átmenve Olaszországba, Merano-ban kötöttünk ki, Meráno közelében, hatalmas almás kertek a hegyoldalban, locsolták az almásokat, ez számunkra szokatlan látvány volt.
|
|
Laternstal bejáratánál fekvő város. Házai fölé hegykúp mered, rajta vár és bazilika áll, festői, fotózásra csábító. A XIV. században kiégett, helyén 1377-ben templomot emeltek. A donzsonból templomtorony, a palotából hosszház (ma kolostornak ad helyet), a várkápolnából szentély, a várudvarból temető lett, az egészet várfallal és folyosókkal vették körül. Valóban csodás kilátás van a környezetére. Gránit lépcsőkön jutunk fel a várkápolnához, a kerek tornyot és a kegykápolnát M. Beer építette, barokk stílusban.
|
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: